Több mint egy hete ingázom Brüsszel és Denderleeuw között. Az agyam tudatos része már lázadozik: napi 3 óra semmittevéssel! Ez bűn!

Eljutni sehova sem tudok, ezt is egy kávézóban írtam.

Igazából elég különös hely, nagyon felkapott. Francia zajszőnyeg, nyüzsgés, és én csak úgy kivonulok a világból. Valahonnan messziről még hallom a mellettem ülők beszélgetését, előttem „Lait Russe”, a pincérek gyöngyöző homlokkal dobognak fel a lépcsőn.

Hirtelen kedvet kaptam az írói pályához bár talán elég jó sosem leszek.

Ez a zizegő, vörös fülledtség furcsa módon hasonlít ahhoz, amit reggelente látok.

Az utcai lámpák a köd tejébe fúlnak, a zajok furcsán, tompán jelentéktelennek hatnak. Sötét van és én már megint a kamionok sípolására és morgására ébredtem. Mire felöltözöm, már világos van, a köd foszlányai még az út fölött lógnak. Nem sokára a reggeli biciklizés következik, majd a tömeg, mely valósággal eltemet.

Olyan Brüsszel, mint egy hatalmas, erős folyó. Mindehol sokan vannak, de ritkán látni aggresszivitást. Magyarországon már vér folyna ekkora tömegben.

Meg kell azonban jegyeznem, hogy a tömegközlekedés itt is hagy kívánni valót maga után. A vonatok mindig késnek, ma a metró is bemondta az unalmast.

Kicsit éreztem valami udvarias feszültséget az emberekben, de a bocsánat kérést még mindig nem felejtették el.

A késés következtében lehetetlen volt időben beérnem a suliba. Elég szigorúak. Hiába, katolikus iskola. Vagy lehet, hogy csak a DSB szabálytalan és még azt a kevés szabályt is ignoráló élete után tűnik kellemetlennek? Lehet.

Az emberek egyébiránt iszonyatosan kedvesek. Talán egyesek sérthet, megint másoknak pedig arra szolgáltat bizonyítékot, hogy egy senki vagyok, aki nem bír beilleszkedni, de ezt valahogy hiányolom a DSB-ből. Nem, nem most kezdtem el ezt a mondogatni. Mondtam már előbb is. (kommentekben szívesen várom a hozzászólásokat (pl.: „Szandra, jaj de vicces vagy!”; „Így van, végre látod!”, stb.)) runder Klammer zu, eckiger Klammer zu.

Briginek mondom, hogy a fél suli olasz (a feketék után a legnagyobb többség). Ja, és jó fejek. =) Sohasem gondoltam volna, hogy egyszer ezt fogom mondani…. :P

Most, hogy itt a kávézóban ülök, újra elgondolkoztam az új helyzeten. Tulajdonképpen eddig midnen másodpercemet kihasználtam, de most, egyszerűen csak létezem. Valahogy nem tetszik és mégis kényelmes. Remélem tudok változtatni ezen egy picit. De talán látnom kell egy ilyen életformát is, amikor tulajdonképpen egész nap úton vagyok, úgy, hogy perpillanat senkit sem érek el, nem tudok telefonálni és a bankkártyám sem működik… érdekes helyzet. Félnem kéne, idegesítenem magamat a meg nem csinált házi feladataim miatt, e helyett nyugodtan ücsörgök és írok. Miért nem féltem magam? Miért nem érzem elveszettnek magam? Elvégre 16 évesen a legtöbben talán egy kicsit izgulnának… Vagy mégsem?

Érdekes dolgok ezek, de az is biztos, hogy egy blognak, ahol csak némi másodosztályú angolsággal megírt még rosszabb bejegyzések, pár német sor és francia szó található, nos, annak valószínűleg túl magasröptű.

Túl sok Huxely-t olvasok, kezdem érezni.

Az étterem időközben egyre jobban megtelik. Már csurig van és a pohár széle kétségbeesetten próbálja visszaszorítani a habokat. Talán még egy órát itt leszek, sans faire quelquechose…

Szép mi? =)

Egyszerűen nem szabad belegondolni. Boldog tudatlanság… :P bár, végül is, milyen helyesek itt a pincérek…. :P

Je vous embrasse:

Szasza